Palya Bea és Lisztes Jenő koncertje Komáromban

2026. március 13-án, pénteken 19.00 órától rendezik meg Palya Bea és Lisztes Jenő koncertjét Komáromban, a RÉV Klubban.

Palya Bea magyar énekesnő és dalszerző, aki népzenéből és világzenéből merít. Több együttesben énekelt, majd 2003-tól szólista karriert kezdett. Számos műfajban alkotott, többek között népzenében, jazzben és világzenében. Nemzetközi színpadokon is fellépett, például a Carnegie Hallban. 2005-ben megalapította saját együttesét, 2008-tól pedig énektanítással és mentorálással is foglalkozik. 2011-ben jelent meg önéletrajzi esszékötete, Ribizliálom címmel.

Lisztes Jenő 1986-ban született Budapesten, és négyéves korában kezdett cimbalmozni. 2006 óta a Roby Lakatos Ensemble tagja, saját jazz triója is van. Szólistaként világhírű szimfonikus zenekarokkal lép fel, olyan neves helyszíneken, mint a Carnegie Hall vagy a Musikverein. 2012-ben Hans Zimmer meghívására közreműködött a Sherlock Holmes 2 filmzenéjében. 2018-ban a BBC Proms-on, 2023-ban az Európai Parlamentben és a New York-i Filharmonikusokkal is fellépett.

Mindenkit szeretettel várnak.

ATEMPO.sk

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM