Jön az év egyik leginspirálóbb hétvégéje Felvidéken, különleges előadókkal - részletes program

November végén újra a tanulás, az inspiráció és a kapcsolódás színterévé válik Komárom: ismételten megrendezésre kerül Az élet játék élménykonferencia!

A TANDEM szervezésében megvalósuló kétnapos szakmai és közösségi esemény 2025. november 28-ám és 29-én várja mindazokat, akik hisznek abban, hogy a tanulás élmény, az önfejlesztés pedig közös kaland is tud lenni. A konferencia nemcsak a pedagógusoknak szól, hanem várják a nyitott, inspirálódni vágyó szülőket, nagyszülőket és egyetemistákat is tapasztalatcserére és új megközelítések megismerésére. 

 

Tandem

 

A TANDEM idén is a jóllétet, a tudatos jelenlétet és a mentális egészséget helyezte előtérbe, reagálva korunk legfrissebb és legégetőbb problémáira. A két nap során olyan témákat járhatnak majd körül a résztvevők, amelyek nemcsak szakmailag, hanem emberileg is kínálnak lehetőséget az önreflexióra, szemléletváltásra. A 2025-ös rendezvény központi témái a digitális kor kihívásai, az egyensúlykeresés, a stresszkezelés, a neurodivergencia és a szülői szerep különböző aspektusai. A nagy érdeklődésre való tekintettel kiemelt figyelmet kapnak a tanulásmódszertani workshopok.

Péntek este egy különleges színházi élmény, Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós Kártyajáték estje várja a jelenlévőket - ez a programpont egy nyitott esemény lesz, tehát nem csak a konferencia résztvevőit, hanem az érdeklődő helyieket is várják majd a szervezők.

Csakúgy, mint a Jókai Mór születésének 200. évfordulójára emlékező interaktív városi sétára, amely mindkét nap délutánján, Sz. Csekei Tímea vezetésével zajlik majd. 

 

Tandem

 

Az idei program már nyilvános, és éppoly színes és felvillanyozó, mint ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk. A két nap során plenáris előadások, interaktív műhelyek, játékos élménypedagógiai foglalkozások és tartalmas beszélgetések várják az érdeklődőket.

Az előadók és workshopszervezők között olyan szakemberek szerepelnek, mint Al Ghaoui Hesna író, újságíró, Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, Pál Feri mentálhigiénés szakember, valamint Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, akik más-más nézőpontból járják körbe a tudatos jelenlét, a reziliencia, a tanulás és a kapcsolódás kérdésköreit. 

 

Tandem

 

A hazaiak közül többek közt Kaszmán-Saróka Liliána, Récsei Noémi, Sikula Gábor és a Vekker Műhely előadása is látható lesz.

Az Élménykonferencia csapata ígéri, hogy a visszatérőket a jól megszokott, befogadó légkör és inspiráló hangulat várja, miközben akad majd új felfedeznivaló is. Az első alkalommal érkezők pedig megtapasztalhatják, milyen az, amikor az önfejlesztés és a kapcsolódás egy felejthetetlen élménnyé olvad össze. 

A jelentkezési határidő 2025. november 18.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ÉS A REGISZTRÁCIÓ

PROGRAM

November 28. (péntek) - Helyszín: Révkomárom, Danubius konferenciaközpont

08.00 REGISZTRÁCIÓ
08.30 Megnyitó
09.00 Nyitó nagycsoport - Énekes bemelegítés Kaszmán-Saróka Liliána vezetésével 
09.30 Nagyelőadás: Al Ghaoui Hesna: Félj bátran! - reziliencia otthon és az iskolában
11.00 KÁVÉSZÜNET
11.30 – 13.00 1. Workshop-sáv
- Gyarmathy Éva: A neurodiverzitás előnyei
- Hanula Erika: Tanulásmódszertani technikák alkalmazása a tanórákon és az önálló, otthoni munka alkalmával
- Svékus Márton: A hatáskörön túli vezetés szemlélete az iskolában
- Lánczos Andrea: Csoportos szupervízió pedagógusoknak és segítő szakembereknek
13.00 EBÉDSZÜNET
15.00 – 16.30 2. Workshop-sáv
- Récsei Noémi önálló beszélgetőestjei: Povedz to pekne po slovensky! – Szépen szlovákul! De hogyan? – Vendég: Kovács Katalin, Monika Veselá, Lucia Molnár Satinská
- Beck Zoli: Kártyajáték workshop tanároknak
- Szabó Csilla: Figyelj a szíveddel, segíts az eszeddel! Inklúzió észszerűen
- Kaszmán-Saróka Liliána: Töltődj fel!
- Jókai és hősei nyomában – tematikus városnéző séta Szabó Csekei Tímea vezetésével
16.30 KÁVÉSZÜNET
17.00 – 18.00 3. Workshop-sáv
- Oktatási reform LIVE! Élő könyvtár a Reformot működtető szakértőkkel
- Kaszmán-Saróka Liliána - Sikula Gábor: Akarsz-e játszani? - Az önmagért való játék mint erőforrás
- Molnár Kriszta: Dramatikus megerősítések a kisimult hétköznapokhoz
- Bondor Juszti: AI kulisszatitkok: Fedezd fel a gépi tanulást játékosan!
18.30 - 20.00 Beck Zoltán+Vecsei H. Miklós: Kártyajáték

 

Tandem

 

November 29. (szombat) - Helyszín: Révkomárom, Danubius konferenciaközpont

08.00 Regisztráció, megérkezés
08.30 Köszöntő és nyitó nagycsoport - zenemeditációs bemelegítés Kiss Jánossal
09.00 Nagyelőadás: Pál Feri - Hogyan lehetnénk jobban? - Elakadásaink feloldása
10.30 KÁVÉSZÜNET
11.00 – 12.30 4. workshop-sáv
- Szél Dávid: Tárkony és szerecsendió - minőségi jelenlét a gyerekek életében
- Kulcsár György: Az autizmus ajándéka
- Gyöngyösi Krisztina: Tanulás és stressz
- Rabec István: Mit mondasz magadnak? – Growth mindset a mindennapokban
12.30 EBÉDSZÜNET
14.30 – 16.00 5. Workshop-sáv
- Hogyan alakítja át az okostelefon a gyerekkort – és a szülőséget? Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő, Szél Dávid pszichológus, Nyers Gábor internetbiztonsági szakértő. A kerekasztalt vezeti Gazdag József író, publicista
- Sütöri Ági: ... és a Street Training világmozgalommá válik.
- Hanula Erika: Hol a szülő szerepe a tanulásban?
- Brath Ágnes: Több, mint tanítás - inspiráló jelenlét! Coaching szemlélet az iskolában
- Jókai és hősei nyomában – tematikus városnéző séta Szabó Csekei Tímea vezetésével
16.00 KÁVÉSZÜNET
16.30 – 17.30 6. Workshop-sáv
- Vekker Műhely: A fiú - bábszínházi előadás
- Szabó Szilvia: Ki-be KAPCSOLÓDÁS
- Iván Zlatarits Anett: Kapcsolj ki, hogy kapcsolódhass – digitális detox és stresszcsökkentés természetközeli technikákkal
- Csordás Izabella: Élményszülőség
17.30 Szünet
18.00 – 18.30 Interaktív záró nagycsoport

EZ, ATEMPO.sk / TANDEM
Fotó: TANDEM

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM