Így bulizott több ezer ember Moby-val Budapesten is (+FOTÓK)

Tizenöt év után ismét Budapesten lépett fel Moby, és a várakozás egy pillanat alatt szertefoszlott, amikor felcsendültek a Bodyrock első ütemei. A Budapest Parkot megtöltő közönség szombat este együtt énekelte az elektronikus zene ikonikus alakjának legismertebb dalait - a Porcelaintől a Natural Blueson át az Extreme Waysig -, miközben a koncert egyszerre idézte meg a kilencvenes évek végét és szólt nagyon is a jelenről.

A budapesti állomás a művész hosszú idő után indult európai turnéjának része volt, amely több városban is telt házas koncerteket hozott. A Budapest Park közönsége is megmutatta, hogy Moby dalai három évtized után sem veszítettek az erejükből: a visszafogottabb, melankolikus pillanatok és a táncos himnuszok ugyanazzal az intenzitással találtak célba.

 

Moby

 

A koncert különlegessége volt, hogy a turné setlistjének összeállításába ezúttal a rajongók is beleszólhattak: Moby a közösségi oldalain kérte ki a véleményüket arról, mely dalokat szeretnék hallani élőben. Így minden este kissé másképp alakult a műsor, de a budapesti közönség sem maradt kedvencek nélkül.

 

Moby

 

A látványos vetítések, az élő zenekar és a vokalisták együtt olyan koncertélményt teremtettek, amelyben a meditatív elektronika, a rave-hangulat, a rock és a punk energiája természetesen olvadt össze. Moby ezúttal sem csupán egy koncertprogramot hozott Budapestre, hanem egy olyan zenei utazást, amely végigvezette a közönséget több mint harminc év alkotói pályáján.

 

Moby

 

Az estét a kezdettől a végéig felszabadult, euforikus hangulat kísérte. A ráadásban olyan közönségkedvencek is felcsendültek, mint a Lift Me Up, amelyre a Budapest Park szinte egy emberként énekelt és táncolt, a finálét pedig a Feeling So Real koronázta meg. A Budapest Parkban nem egyszerűen egy világsztár tért vissza, hanem egy olyan előadó, akinek zenéje generációk számára ma is ugyanazokat az emlékeket és érzéseket idézi fel.

 ATEMPO.sk
Fotó: Rosta Márk András / Budapest Park

  • moby-budapest-2026-001
  • moby-budapest-2026-002
  • moby-budapest-2026-003
  • moby-budapest-2026-004
  • moby-budapest-2026-005
  • moby-budapest-2026-006
  • moby-budapest-2026-007
  • moby-budapest-2026-008
  • moby-budapest-2026-009
  • moby-budapest-2026-010
  • moby-budapest-2026-011
  • moby-budapest-2026-012
  • moby-budapest-2026-013
  • moby-budapest-2026-014

 

 
 

 

 

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM