A Nasip Kısmet elnevezést "szerencsés véletlenként" vagy "sorsként" is lehetne fordítani, mindkét verzió illik a török-magyar zenekar szellemiségéhez és műfaji határoktól mentes hangzásvilágához: munkásságuk a kultúrák, a hagyományok és a spontán, közös zenei alkotás találkozási pontjában összpontosul. Az ötfős formáció a török népzenét ötvözi a jazz, funk és pszichedelikus elemekkel, és egyre nagyobb sikereket érnek el az európai koncertszíntéren. A projektet 2019-ben Budapesten indította útjára a török zenész, gitáros és énekes, Arif Erdem Ocak, akihez különböző kulturális és zenei háttérrel rendelkező zenészek csatlakoztak.
A Nasip Kısmet legújabb, "Keklik" című dala most jelent meg a Sony Music szárnyai alatt - ez a csapat első kiadványa ennél a kiadónál.
A fogolymadárról elnevezett tracket Budapesten rögzítették, a felvétel egy azonos című tradicionális török népdal újragondolása. Az eredeti szerzeményt egy nyolcperces, műfajokon átívelő kompozícióvá bővítették, mely a folk, a jazz, a funk és a pszichedelikus hangzásokat egyesíti, az ismerős dallamot egy végtelen zenei utazássá alakítva.
A hazai jazz zenészekkel együttműködésben született dal a zenekar interkulturális identitását tükrözi. A ritmikai váltásokra és izgalmas improvizációkra épülő dal párbeszédet teremt a zenei hagyományok között, egyensúlyt teremtve az eredeti szerzemény iránti tisztelet és a jövőbe tekintő, kísérletező hangzás között. A "Keklik" című felvétellel kezdődő új fejezetében a Nasip Kısmet továbbra is azt vizsgálja, hogyan fejlődhet tovább a hagyományos zene egy kortárs, határok nélküli kontextusban.
A Nasip Kısmet nemzetközi kollektíváját 2019-ben Budapesten alapította Arif Erdem Ocak török zenész, gitáros és énekes, aki egyben a híres török Seksendört rockzenekar alapítója és gitárosa is. Az együttes a magyar jazzszíntér és a török folk-rock szcéna kiváló zenészeit egyesíti, így egyedi, kultúrákat összefonó hangzást teremt.
A zenekar jelenlegi felállását Arif Erdem Ocak (gitár, ének) és Derya Ocak (ének) mellett három magyar zenész, Mester Dániel (szaxofon, klarinét), Szegő Dávid (dob) és Eged Márton (bőgő) alkotják. Együtt egy olyan dinamikus formációt hívtak életre, amelyet a sokszínű zenei hagyományok és az improvizáció iránti közös elkötelezettség jellemeznek.

A török pszichedelikus folk, a jazz és a fúziós zene metszéspontjában működő Nasip Kısmet zenekar improvizatív fellépéseiről és erőteljes, élettel teli energiájáról ismert. A zenekar számos európai fellépésen van túl. Olyan magyarországi helyeken léptek színpadra, mint a Sziget Fesztivál, a Budapest RITMO, az A38 Hajó, a Dürer Kert, az A to Jazz Festival, a Művészetek Völgye, az Akvárium Klub, a Bánkitó Fesztivál vagy a Fishing on Orfű.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Tóth Mátyás
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!















